A volt munkahelyről...

Végre új sablon került fel lapra. Nem én készítettem (a lap alján fel is van tüntetve), de mivel nekem tetszik, így feltettem.

Tudom eléggé rég írtam, de egyszerűen a lapjaim lefoglaltak és itt már nem volt kedvem írni, de ez meg fog változni! Tényleg! :))

Az állásról, amiről április 4-én írtam, már nincs meg. Otthagytam április 30-án. Nem bánom! Tudjátok miért? Nem, de én most leírom, őszintén.

Mikor elkezdtem az első hetet, boldog voltam, hiszen akkor már másfél éve kerestem munkát! Aztán, mikor eltelt az 1 hét, már mindent értettem, ki miért viselkedik úgy velem, mintha egy senki lennék. A főnök fia is velünk (még 2 új munkatárssal, ami szinte hetente változott! :O Vajon miért?) dolgozott, és ő volt a fő ok, hogy elmenjek. Ő volt az, aki úgy viselkedett, hogy azt nem lehetett elviselni! Röpke másfél hónap alatt fogytam is pár kilót, ugye az ideg miatt! (Meg is jegyezték egyből az ismerősök, hogy mi van velem? Életkedvem már a 0-át söpörte, pedig, aki ismer az tudja, hogy én rengeteg mosolygok! Persze, ez most már nem jellemző rám!) Általában este 18-20 óra között értem haza. Annyit csináltam csak, hogy kajáltam, fürödtem és váltottam a szüleimmel néhány szót (nekik mindenről beszámoltam, ami ott folyt), szinte csak 5-10 percre láttam őket minden nap, kivéve a hétvégét)!

Sose fogom azt megérteni, miért kell úgy bánni az emberrel, mintha csak egy bábu lenne! Komolyan a kutyámat jobban tisztelem, mint azokat az embereket, akikkel ott dolgoztam! Ők egy senkik, nem emberek! NAGY NULLÁK! Méghogy ügyvéd, és felvág rá, hogy a családban mindenki diplomás! GRATULÁLOK, de emberileg, emberileg.......áh, csak felidegesítem magam, ha erre gondolok!

Elmondhatom magamról, hogy tisztességesen neveltek, őszinte, becsületes ember vagyok (nem vagyok nagyképű), nem olyanok, mint a mostani fiatalok. (Akinek nem inge, ne vegye magára! Általánosságban írom!)

Nem hiszitek el mennyire rosszul érzem magam! Megint nincs munkám, és újra kell keresni! Nekem nem megy könnyen, meg kell küzdenem érte! Nincsen keresztapám, keresztanyám, aki berakna! Gondolom értitek!
Tudom, hogy nem csak én vagyok így ezzel, hiszen rengeteg munkanélküli van, de én nem akarok az lenni tovább!!! NEM! Sokszor sírtam már emiatt, nem szégyellem bevallani! Annyira rossz, hogy nem tehetek semmit, csak várom a csodát, hátha egyszer én leszek az, akit felhívnak, hogy sikerült! Gratulálunk....